A Csongrád megyei táj Nyugatról Kelet felé lejt. A Duna-Tisza közi homokhátság csupa szürkésfehér ragyogás fehérfalú tanyákkal, szőlő- és gyümölcs ültetvényekkel, a vegetációs időszakot meghosszabító fóliasátrakkal, s a belőlük áradó ffriss zöldségekkel. A Tisza-mente csupa zöld burjánzás; ez magyarország legmélyebb térszintje, ahol a "folyó csöndes nagy nyugalmat görget" - amint József Attila érezte - de, ahol a folyók gátjainak 8-10 méteres magasából messze kalandozhat a tekintet.

A Csongrád megyei emberek megértik és szeretik a vendéget. Amikor csaknem ötszáz éve a török birodalom megszállta e vidéket, a nagyobb települések úgy fogadták a menekülőket, mint kotlós a kiscsibéket. Százötven évvel késöbb a megmaradt városok, egy másféle életre fogékony generációt bocsátottak szárnyra, s talán ezzel teremtették meg a mai vendégfogadás lelki alapjait.

A világra nyitott vendégek számára ideális hely az alföld: a kerékpárosok a homokos útakon megtapasztalhatják, hogy milyen a magyar sivatagi terep; a lovasok e tágas, szabadon bejárható vidéken megismerhetik az alföldi dűlőutak ága-bogának logikáját; a gyalogos túrázók ritka természeti értékekhez hajolhatnak le; a vízenjárók a hajnali csöndben élvezik, hogyan "kotyog" a ladik, s álmodozhatnak életük legnagyobb pontyáról, harcsájáról vagy évezhetik a Tisza-túra baráti közösségét.

Megállásra ösztönöznek a gyógy- és termál fürdők, kultúra ezernyi virága: fesztiválok, falunapok, múzeumok és népművészeti alkotóhelyek, nyitott ablakú vendégházak a nyílt szívű vendégvárókkal.