Túraútvonalak
Diófás Tanya
A Diófás Tanya az 1800-as években épült hagyományos, tapasztott vályogfalú épület, mely tükrözi a Dél-Alföldre jellemző tanyaépületek vonásait. A ház egy 27 méter hosszú épület, amely több részből áll. Első részében a jelenleg használaton kívüli istálló helyezkedik el. Az épület jellegéből adódóan lehetőség nyílt két, különbejáratú apartmankialakítására. Az épületet 2009-ben felújítottuk, és tanyasi szálláshellyé alakítottuk ki ügyelve arra hogy az épület alföldi tanya jellegét meg hagyjuk.
Hilda Falusi Vendégház - Dédestapolcsány
Vizekkel övezett erdők veszik körül Dédestapolcsányt. A Bán-patak völgyét a Bükk-fensíkkal az országos kéktúra köti össze. Horgászbolt, túrabakancs, hegymászó kötél, túrakerékpár, vadászpuska, fürdőruha ez alapfelszerelés, amivel érdemes ide érkezni, ha a lehetőségeket mind ki akarja aknázni a sportos vendég, és persze télen még mindehhez hozzájön a korcsolya és a sí. Mindez a faluban és 30 km-es körzetben megtalálható. Szeretettel várjuk a faluba érkező vendégeket, a Hilda Falusi Vendégházba, ahol jelenleg 2 szoba, ami 2 ágyas + 2 pótágyazható, külön fürdőszobákkal, konyhahasználattal áll a vendégek rendelkezésére a tájjellegű fatornácos vendégházban.
Jegenyesbirtok - Zsombó
Ha kikapcsolódásként nyugalmat, csendet, szépséget, kényelmet keres, de látnivalókra, szórakozási és sportolási lehetőségekre is vágyik, akkor pihenjen nálunk. A vendégházban – télen fűthető – 3 db kétágyas, 1 db négyágyas (pótágyazható) szoba, 2 felszerelt konyha – étkezővel, 2 db fürdőszoba, nagy terasz található, telefonhasználat, TV biztosított. A tanya 4 ha területen fekszik, ahol erdő, pihenőpark, sportpálya, fürdésre alkalmas tó, csónakázóés horgásztó található.
Nyári Tanya magánszálláshely - Zákányszék
A szálláshely Szegedtől 20 km-re csendes, tanyasi környezetben található, főleg pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas.
Szállás: A tanyában 2 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba található 6 személy részére. Vadászati és horgászati lehetőség biztosítható. Horgásztó a tanya mellett található. A közelben lovaglási és kirándulási lehetőség van.
Ifjúsági Szálló - Üllés
Kedves Kirándulók! Tisztelettel ajánljuk figyelmünkbe az Ülléshez közeli ifjúsági szálláshelyünket és erdei iskolánkat. Szeged felöl könnyen megközelíthető autóbusszal, személyautóval. Üllés községtől 3 km-re van közvetlenül a főút mellett. 24 fő elszállásolására alkalmas. A nagyteremben matracokon, illetve az udvaron sátorokkal még bővíthető. Hideg-meleg vizes tusolók, higiénikus mellékhelyiségek vannak.
Árpád Vendégház - Tiszasziget
Vendégházunk Tiszaszigeten a magyar és szerb határ közvetlen közelében, Szegedtől 15 km-re található, Magyarország legmélyebb pontján. Üdülési csekk, Ökonett és Diplomások klubja kártya elfogadóhely.
Piroska Vendégház - Székkutas
Magunkról: Falusi vendégvárók vagyunk, örömmel nyújtjuk az alföldi élet nyugalmát, de ha valaki kíváncsi, szívesen mutatjuk meg a pusztai élet gasztronómiai és ergonómiai örömeit is.
Szállás: A Piroska Vendégház egy 2 szobás egylégterű tanyaépület, mely a 47-es út mentén Hódmezővásárhely és Orosháza között, a Székkutas táblától nagyjából 500 méterre fekszik. 4 főnek tudunk szálláshelyet biztosítani, 2 pótágyat el tudunk még kényelmesen helyezni. Természetesen fel van szerelve WC-vel, fürdőszobával, tágas ebédlővel, teljesen felszerelt konyhával, igényes, antik jellegű bútorokkal van berendezve, és van egy csodálatos fűthető búboskemencénk, egy igazi kuckóval az oldalán.
Mózes Vendégház - Ópusztaszer
A falu központjában, zöldövezetben 3 kényelmesen, rádióval, TV-vel felszerelt háromágyas szobákba várjuk a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeinket.
- Minden szobához külön zuhanyozó és WC tartozik.
- Közös konyha és étkező
- Parkosított kert, zárható udvar (gépkocsiknak)
- Szabadtéri sütés, főzés
- Gyermekjátszó
- Kerékpár kölcsönzés
- Mozgássérülteknek kialakított szoba és fürdő WC-vel.
Baluda Vendégház - Magyarcsanád
A vendégház Magyarcsanád központjában, a fő út mellett, három templom „árnyékában” helyezkedik el. A vendégház 10 férőhelyes, melyek igény szerint 15 főig pótágyakkal bővíthető. Minden szobához tartozik egy igényes fürdőszoba wc-vel. Szintén miden szoba tartozéka egy televízió illetve internet hozzáférés. Nyári napokon ventilátor bérelhető. A földszinten egy nagy közösségi tér, étkező, konyha található elektromos berendezésekkel. Biztosított egy fénymásoló gép, lapolvasó és tárgyaló terem igény szerint..
Tó-Party Panoráma Panzió - Kiszombor
Makótól 5 km, 8 hektáros horgásztó partján, csodálatos természeti környezetben, újonnan épült, korszerűen felszerelt családbarát szálláshellyel várjuk vendégeinket! Ideális kikapcsolódási lehetőség minden korosztály számára. A tavon HORGÁSZATI lehetőség van, HORGÁSZJEGY a panzióban is vásárolható.








