Madárles
Diófás Tanya
A Diófás Tanya az 1800-as években épült hagyományos, tapasztott vályogfalú épület, mely tükrözi a Dél-Alföldre jellemző tanyaépületek vonásait. A ház egy 27 méter hosszú épület, amely több részből áll. Első részében a jelenleg használaton kívüli istálló helyezkedik el. Az épület jellegéből adódóan lehetőség nyílt két, különbejáratú apartmankialakítására. Az épületet 2009-ben felújítottuk, és tanyasi szálláshellyé alakítottuk ki ügyelve arra hogy az épület alföldi tanya jellegét meg hagyjuk.
Piroska Vendégház - Székkutas
Magunkról: Falusi vendégvárók vagyunk, örömmel nyújtjuk az alföldi élet nyugalmát, de ha valaki kíváncsi, szívesen mutatjuk meg a pusztai élet gasztronómiai és ergonómiai örömeit is.
Szállás: A Piroska Vendégház egy 2 szobás egylégterű tanyaépület, mely a 47-es út mentén Hódmezővásárhely és Orosháza között, a Székkutas táblától nagyjából 500 méterre fekszik. 4 főnek tudunk szálláshelyet biztosítani, 2 pótágyat el tudunk még kényelmesen helyezni. Természetesen fel van szerelve WC-vel, fürdőszobával, tágas ebédlővel, teljesen felszerelt konyhával, igényes, antik jellegű bútorokkal van berendezve, és van egy csodálatos fűthető búboskemencénk, egy igazi kuckóval az oldalán.
Lengyel vendégház - Szatymaz
A vendégház Szegedtől 13 km-re lévő Szatymaz belterületén lévő családi ház emeletén 2 két ágyas szobával, fürdőszobával, külön WC-vel, a földszinten étkező – társalgóval, konyhahasználati lehetőséggel áll a vendégek rendelkezésére. A társalgóból 60 m2-es fedett terasz nyílik, majd füves, virágos udvar és gyümölcsös kert. A teraszon és udvarban bográcsozásra, kerti sütés főzésre van lehetőség.
Parkolás: zárt udvarban.
Közlekedes: A település jó közlekedési lehetőséggel rendelkezik:
Bio Pipacs Tanya
A Pipacs tanya a Dél-Alföld legnagyobb összefüggő tájvédelmi terület peremén található, egy akácerdő közepén. Tanyánk egy bio tanya, ahol nagy és kicsi, vad- és háziállatok egymás mellett és egymásból élnek. A biogazdálkodás részünkre egy saját elhatározáson alapuló, tudatos gazdálkodási forma, melyet a Biokontroll Hungária ellenőrzése mellett végzünk 2004 óta. Számunkra nagyon fontos az élelmiszer” tisztasága” mellett a környezetünk – mind a növényzet, mind az állatvilág – egyensúlyban tartása, annak minél természetesebb mivoltának megőrzése.
Gémeskút Tanya - Mórahalm
Homokország tengerén, kössön ki nálunk! Aki igazi, hamisítatlan – de a mai kor kényelmi igényeit kielégítő, 3 napraforgós minősítésű – Dél-Alföldi tanyán szeretne kikapcsolódni, feltöltődni látogasson el hozzánk 70 000 m2-es magánszállásunkra.
Tavasztól őszig várjuk, fogadjuk Vendégeinket! Ajánlataink között minden korosztály találhat magának neki megfelelő programot:
– nagy füves udvarunkban (500 m2) 2 árnyékot adó eperfa áll, az egyik alatt „játszósarok” van kialakítva hintákkal, csúszdával, mászókával, homokozóval és ehhez a felszerelés biztosítva. Labdák, különféle játékok. Lengőteke, foci, tollaslabda, stb.
Eperfás Tanya - Mórahalom
Az Eperfás tanya Szegedtől az 55-ös főút mentén 18 km-re, Mórahalom központjából 3 km-re található. A tanyaépület 1920-ban épült, a dél-alföldi Homokháti kistérségben található. Az épületet 2006-ban újítottuk föl, és három napraforgós minősítésű, 5+1 férőhelyes tanyasi szálláshellyé alakítottuk ki. A szálláshely egész évben várja pihenni vágyó vendégeit.
Rúzsa-fa Vendégház - Ásotthalom
„Kalandok a betyárok vidékén, erdők, mezők közt” Szegedtől 30 km-re, Mórahalomtól 8 km-re található homokháti tanyán sokoldalúan eltöltheti szabadnapjait.
Szobák: 2 napraforgós, 2 db 2 ágyas szoba
Felszereltség: konyha, fürdőszoba, parkolási lehetőség, kerti pihenőhely
„Gyula-tanya” vendégház - Csongrád
Vendégházunk a csongrádi Öregszőlőkben, az élő Tisza partján, egész évben várja a természetközeli környezetben pihenni vágyó családokat és baráti társaságokat. Az aktív pihenést szolgálják a horgászati és a vízisport-lehetőségek. Nyáron a Tisza és a Körös torkolatában található 700 m hosszú homokpart gyönyörű ősfüzessel teremt szép és kellemes környezetet a strandoláshoz. Télen disznóvágás programok színesítik a pihenést.
Döme Vendégház - Mártély
A mártélyi Holt-Tisza a csónakázók, horgászok, vízibiciklizők, napozók paradicsoma. Falusi életünk kiemelkedő rendezvényei (évente 8-10), pl. a hagyományápoló aratási ünnep, a rendezett falunapok, utcabál, a Mártélyi Forgatag. Neves együttesek, szólisták koncertjeivel, kirakodóvásárral, országos találkozók, Huszárnapokkal színesített programokkal, kiállításokkal és Főzőversenyek megrendezésével. A táj szépsége kedvelt témája sok festőnek, Nemzetközi Képzőművész Szabadiskolája évtizedek óta népszerű. Ma is több alkotó és látogatható művész él Mártélyon.







